2019. okt 05.

Csikóhal

írta: pithecus
Csikóhal

Mivel a PTA központ előtt a Trantoron tömegek követelték hogy a PTA folytassa a megvasult EDC kiridashihalak bemutatását, hát akkor folytatjuk.
Lovasnemzet lévén, most jöjjön egy vágócsikóhal, a Csikokiri raspolyikus var. nyihaha P. Az éles csikóhal. Köszönetünket fejezzük ki az idegenben szakadtan élő testvérpár, Oliver von Irsa és Albert Irsa nagylelkű ajándékának.
87.jpgKeletkezése visszanyúlik az ősmagyar időkre, a Pannon tenger partján kószáló csodaszarvashoz. A párosujjú patás - a nárcizmus egyik első híve, az NPD egyik alapító tagja - éppen agancsát nézegette a víztükörben, amikor visszanézett rá egy csikóhal.
A közismert hatás miatt a halacska csodaszar-vassá változott és bekerült a kagylók közé, amik már korábban feldobták a pacskert és később kecskeköröm néven híresültek el.
A pannon puma meghallotta a vasulás acélos csattanását és fejvesztve menekült. Szégyenében elbújdosott, azóta se látták. Pedig a vágócsikóhal még a fára is felmászott, hátha onnan felfedezi.
87_87.jpgDobozbontásban, spagócanyiszálásban, ceruzafaragásban is jeleskedik, de SHTF túlélőhelyzetben még pizzát is vághatunk vele. Az 5 mm vastag TSTM reszelőacél brutális erejű, súlyos darab. Szeles időben 50 kg alattiaknak ideális EDC.

Szólj hozzá

EDC Kés