Végre már a mókuspirítók után néhány kés... Pláne csinálás... :-))) (Ej, ej... A mókus /Sciurus vulgaris/ védett állat, 10k banánbatka per darab, mégis pirítjátok?)
Na de maradjunk a specknife késeknél...

A kiridashi kogatana. Egyes todományos ökörkörök japán eredetűnek tartják, de ez nem igaz. Mikor honkeresés közben a Mahorka-rusz területén haladtak át, akkor került a kezükbe egy kis kés, amit a mahorkák a ceruza - nyelvükön karandas - hegyezésére használtak. Mivel ez a nihoni nyelven nem jelentett semmit, és amúgy is ecsetet használtak ceruza helyett, ezért alakult át a megnevezés az évszázadok alatt kiridashi-ra. Ami szintén nem jelent semmit, de könnyebb nekik kiejteni.
Egyes kutatók - mint dr.Muya Furamuki - szerint a mahorkák jelezték is, hogy kogdato, azaz egyszer majd jó lesz valamire, innen ered a kogatana elnevezés. Dr.Zabral Zabralovics Farbarugov szerint viszont az alapszó a kogato, ami azt jelenti, hogy az eszközt egy háborúban szerezték, és már csak arra emlékeztek, hogy valakié volt...
Ez a kiridashi egy valódi szusilapuvágó, merthogy arrafelé Nihonban a szusilaput nem kötötték a talpra, hanem vágták. Fel. Mert olyan felvágósak. Természetesen a japán praktikum jegyében a bökő egyben szakácskönyv is, hiszen a halpikkelyes halalakú, felületkezelés nélüli kés mutatja a fő, nyers alapanyagot. A szem pedig emlékeztet a szükséges rizsszemekre. A markolat, mint a cápabőr, kiválóan alkalmas a japántorma lereszelésére. Teljes hossz 160 mm, vastagság 5,5 mm.
Az érdesség és az úszók legtöbbjének hiánya a cápauszonylevesre hajaz, illetve pikkelyez, megadja az alapanyagot. De a kemény és ízetlen vasat rágcsálva emlékezhetünk egy darab tintahalra is. Szóval ez egy komplett szakácskönyv! De ez egy másik történet lenne...
A papíralapú szakácskönyvhöz hasonlatosságát az is fokozza, hogy - mint a könyv - teljesen rozsdamentes. Merthogy le lett drótkefézve. Viszont minimális eltérés, hogy a kést időnként - mint a csinovnyikot - olajozni kell.
Az eszközt Tsuki Ikebanya san ajánlotta fel a PTA késmúzeumának.