Minek mindig az a szőrszálhasogatás... :-)
De térjünk vissza a törpöktől az emberkésekhez, ebben a melegben ne törpöljünk.
Amikor az ősi technológia és az újonnan feltalált anyag - a réz - a mesternél találkozik.
A megfelelő vastagságú külszíni réztelér kellő kopácsolásával, majd az őskőkori csiszolási technika alkalmazásával és Uuugh nagypapa által (állítólag) elejtett mamut agyarának felhasználásával készen is van a kés. Rossznyelvek szerint Uuugh nagypapa döglötten találta a mamutot, csak azért mondta a nagy vadászmesét, mert a hordabeli csajok előtt akart nagyzolni, de ez egy másik történet... Most inkább lássuk a szívemen viselt kést:
A penge anyagát tekintve egyébként tudományos ökörkörökben nincs egyezség. Az előzőekben vázolt, hivatalos PTA állásfoglaláson túl, egyes kutatók szerint rézfából készült. Ők láttak már rézfán fütyülőt is. Mások, továbbragozva a témát, egyenesen egy bagolyfajta (Strigiformes cupropenis) jelentős réztartalmú fütyülőjét jelölik meg alapanyag gyanánt és bagolycsök néven katalogizálják. Ebben is lehet részigazság, látván milyen szépen áll:
A penge 5 mm vastag, 93 mm hosszú, tehát mai világ baromsága szerint nem sünkompatibilis, de hát akkoriban még nem is volt sün... Tulajdonképpen komoly haladásnak feltételezhezjük, hogy az ős eljutott a "szomszédimat, igaz, agyonverém már mind, de hasztalan" bunkó gondolkodásra valló ténykedés helyett, technológiai paradigmaváltás alapján, a "kibontjuk, lássuk mi van benne" tudományosan haladó szellemiségű eljárás alkalmazásához. Elméletileg papírvágóként és papírnehezékként is használható lett volna, de mivel akkoriban a papír, sőt még a papírusz sem volt feltalálva, így levélnehezéknek használták:
Gyakorlati szempontból nyilvánvalónak látszik, hogy egy borotvaéles pattintott obszidiánkés gasztrotechnológiai használati értéke fényévekkel megelőzi a réz/bronz eszközét, viszont az ellent trancsírni egyértelműen az utóbbi a hasznosabb. Tehát ebben az esetben is láthatjuk, hogy a hadi felhasználás igénye vitte előre a technikai fejlődést.