2018. aug 25.

ViKing

írta: pithecus
ViKing

Na ebben a melegben húzzunk el megint egy kicsit északra, nézzünk kicsit viking testvéreink EDC eszközeire is...

A híres felfedező, Piás Erik (Erik Deliriumsson) három drasztikulával egészen Vinland déli részén túlig evezett le. A helyiek sok szeretettel és mégtöbb meszkalinnal - attól lettek maszkulinok - fogadták. Quichittoltákkupán utódjának tartották, aki megígérte hogy visszatér és majd megdönti a véres emberáldozatokat követelő Vizilópocsi isten uralmát.
Azt'ték velünk amit akartok Nagyisten! - mondták a bennszülöttek, így ragadt rájuk az "azték" név. Erik és csapata viszont - mivel csípték őket, mint inkasegget a csilipaprika - új tapasztalattal gyarapodott és Odin-istenien érezték magukat. Csak úgy lógtak a fákon.
Amiért erről megemlékezünk, az Tyrker és Ménrút a két magyar viking, akik rablótanuló és kalandozó szakon, cserediákként vettek részt az expedícióban. Ménrút a büdösláb-indiánoknál maradt és Ronda Ló néven megélhetési sámán lett, utódai egészen a törzsfőnökségig vitték. Tyrker viszont Hétvezér - ösztöndíjas volt, így és haza kellett jönnie. De ez egy másik történet lenne...
Nagyjából pontosan akkoriból származik az eszköz. A kép a PTI (Pithecus Távirati Iroda) jóvoltából, természetazonos rekonstrukcióként mutatja a kést egy kavicsos patakparton.
63.jpgA bemutatott darabról a rovások alapján joggal feltételezhető, hogy Tyrker, a magyar viking, iz-, grön- és vinlandi rablótanonc tulajdona volt, sőt ő készítette. A forma emlékezetbőli ősviking. De látszik hogy "három a magyar igazság", három jóféle isten nevével díszítette a markolatot. Az azték kirándulás alkalmával beszerzett türkiz gyűrűt is beépítette, nehogymár csak a nibelung népnek legyen gyűrűje. Látható továbbiakban a kilencszer (be)csavarodott szíriuszi DNS-spirál a kés végén, így tévedésről szó sem lehet.
63_63.jpgA penge132 mm hosszú, 5 mm vastag, anyaga T12 (Thor12) acél. A teljes hossz 240 mm. A markolat gagyiarany, Bos taurus csont, witchplane-ülés fa (Hexezeugsitz), inkatürkiz és pár egyéb apróság felhasználásával készült. A feltöltődését egy északi fenyőfán eltöltött egyéjszakáson kapta meg. Hajnali ébredés...
63_63_63.jpgSzóval a hagyományok szerint bizton feltételezhető, hogy Tyrker személyesen készítette a kést. Mire hazajött a rablótanonc-tanulmányútról, itt már meglehetős túlképzés volt a szakmából, így államilag átképezték késesnek. Egy lócipőkészítő mesternél tanulta ki a vasas szakmát, mert a növekvő számú késelések jelentős bicskadeficitet idéztek elő a piacon és akkor hol volt még a népvándorlás...
63_63_63_63.jpgMivel nem töltötte hiábavalóan a tanulmányutat, bimbózás esete is fennforgott párszor. Ottani leszármazottai később kalandos úton megörökölték a mesterremeket. A PTA Késmúzeumába Olaf Svindli, egy balkézi Tyrker-leszármazott, rendetlen levelező tagunk jóvoltából került.


forrás: MVBT (Magyar-Viking Baráti Társaság) Azok a régi szép idők c. kiadványa.

Szólj hozzá

EDC Kés